A R�KA �S A T�ND�R

T�rt�nt egyszer, val’hol a rengetegben

ez�st t� mellett, fenyvesek alatt,

hogy egy t�nd�r, ki nem volt �ppen j�s�g

a selymes p�zsiton, a t� fel� haladt.

A t�nd�r nem volt nagy, csup�n arasznyi,

nem is figyelt t�n, ki tudja, hogy vala,

hogy elkapta ruh�j�t egy ravaszdi

s r�nt� mag�hoz. A t�nd�r jajdula

s f�lr�ppent volna, f�l magasba

t�nd�rek �tj�n keresve men-helyet,

de r�ka fogta ruh�ja szeg�ly�t,

s a t�nd�r l�tta: rep�lni nem lehet.

Igy sz�lt teh�t: Engedj�l az utamra

s egy kiv�ns�god teljesithetem.

Nem b�nom – sz�lt a r�ka –

de mint kiv�nom, minden �gy legyen.

Halljam a k�r�st – sz�lt �jra a t�nd�r –

ne v�rakoztass, ne k�slekedj sokat.

S a r�ka mondta, v�r�sre pirulva:

Nagyon szeretem a sz�p asszonyokat.

Szeretn�k egy sz�p n�t �t�lelni,

meg�rinteni selymes sz�p nyak�t.

�s sz�lt a t�nd�r, �gy legyen h�t,

ahogy kiv�nod, l�sd h�t a csod�t.

Egy villan�s csup�n, s ahogyan k�rte

a r�kasz�r sz�p h�lgy nyak�n pihent.

Igaz, a r�ka nem �rezte ezt m�r,

a marad�ka, varjak gyomr�ba ment.

A t�nd�r ment tov�bb a p�zsiton

�s kuncogott mag�ban. Ej te r�ka,

t�nd�rt akart�l fogni ? Az fogott,

s rosszul s�lt el sz�modra a m�ka.